Dodo, Peti & Bread


Sok beszélgetést olvashattatok már itt a blogon olyan kutyásokkal, akik egy párkapcsolat után magukra maradtak a négylábú gondozásával. De arról még nem esett szó, hogy mi történik, ha egy kutyás és egy nem kutyás talál egymásra? Milyen nehézségek merülnek fel, akár mindkét fél számára?
Dormán Peti és Szalai Dóri most nem az isteni croissantok és a csodás macaronok titkairól mesélt, hanem erről, és kutyusukról, Breadről. Valamint arról a korántsem konfliktusmentes időszakról, amíg sikerült egy működő rendszert kialakítani, amiben mindhárman egyformán boldogok.

Peti, hogyan csöppent az életedbe Bread?
P: Egyedül éltem és szerettem volna egy hű társat kutya személyében. Nem volt elvárásom a kinézetét és származását illetően. Nézegettem a fajtamentéseket, láttam kicsit, nagyot fajtatisztát és mentettet. Főleg vizslákat és agarakat néztem,de a számomra cuki kutyákat azonnal el is vitték és az egész procedúra nagyon bonyolultnak tűnt nekem. Sokszor volt olyan kitétel, amit nem is tudtam volna teljesíteni, például a kertes ház.
Breadet te is átküldted, egy másik hölgy is, és én is láttam, és azt gondoltam, hogy a nekem való kutya, akivel összetartozunk várni fog rám. Így egy hétig nem is hívtam fel a telefonszámot. Nem is volt már meg akkorra Bread, elajándékozták. Viszont a gazdája sajnos eközben nagyon nagyon rosszul lett és kórházba került, ezért a tenyésztő keresett neki másik gazdát, aki negyed órán keresztül le akart róla beszélni. Ne vállaljam, mert szeparál, nem lehet egyedül hagyni. Én mondtam, hogy ez nem probléma, mert be tud jönni velem a munkahelyemre. Erre azt mondták, hogy oké, egy hét múlva tudják hozni. 

Ez alatt az idő alatt kellett beszereznem a szükséges felszereléseket. És akkor hozták Breadet, aki elég neveletlen volt, nem hallgatott a nevére, nem tudta, hogy hol van a helye, öt évesen ilyen alapvető dolgokat nem tudott, hogy ül vagy fekszik. Féltem attól is, hogy esetleg nem szobatiszta és hogy nem fog követni, de ez egy hét alatt szépen beállt. Aztán ez is lett a hiba. Nagyon pátyolgattam és emiatt túl ragaszkodóvá vált. Egyszer, amikor elmentem valamit elintézni a pékségből utánam is szökött. Az egyik vásárlónk hozta vissza a szomszéd utcából. A hierarchia a kettőnk között nem volt tisztázva, így engem féltett, mikor nem látott. Szerencsére ezt sikerült feloldanunk sok-sok munkával.
Sokáig problémánk volt a szeparációs szorongással. Sokat olvastam és mindent kipróbáltam. Az segített, hogy lett egy biztos, kijelölt saját helye. Azt jutalmaztam, amikor elmegyek otthonról, így jó élménnyé vált neki, hogy eljövök. A napirendem is nagyon szigorú volt, mindig ugyanakkor indultam el és ugyanakkor értem haza, így ez könnyen vált számára is megszokássá. Ez abból is érezhető volt, hogy amikor pl.: este bulizni mentem, akkor hisztizett, ha pedig reggel dolgozni indultam, semmi gondja nem volt.

Milyen volt a kutyatartás anyagi vonzatával szembesülni, hogy állatorvosi költségei vannak? 
P: Nem ezt érzem nehéznek a kutyanevelésben. Bread nagyon nyugodt, nem nagyon érik balesetek. A táp ára és a hagyományos állatorvosi költségek pedig jól kalkulálhatók.
Dóri: Mikor hozzád került nem érezted ezt nagy kötöttségnek?
Peti: Nem, én minden percét élvezem. Soha nem volt teher. Azt éreztem, hogy legalább kirángat a négy fal közül. Nagyon szívesen sétáltam vele és új emberekkel is megismerkedtem általa.

Dóri: Nekem traumatikus volt, hogy lett hirtelen egy kutyám. Kislány korom óta mindig volt kutyusunk. Vácon egy nagy kertes házban laktunk, volt egy hosszúszőrű tacskónk, aki kinti-benti volt, de mi a nővéremmel csak játszottunk vele, a szüleinké volt a felelősség. Utána anyukámnak lett egy bichon bolognese kutyusa, Deni, aki szintén anyukám felelőssége volt. Én csak a jó részét kaptam ennek is.
A sétáltatás, állatorvos, etetés mind rá hárult, én büntetésként éltem meg, amikor rám lett sózva a feladat, hogy vigyem le sétálni Denikét.
Aztán Katának, a nővéremnek lett egy mopsza, Lulu. Ott fordult át bennem ennek a megközelítése. Láttam, ahogy egyedülállóként Katára mekkora felelősség hárul. Nem ment el például moziba a barátaival, hanem inkább hazament a Luluhoz és megsétáltatta őt. Vagy bevitte a munkahelyére magával, vagy megoldotta, hogy valakivel legyen Lulu, mert nem szerette, ha egyedül van. Szembesült vele, hogy nem mindenki kutyabarát,és nem mindenhova viheti magával. Plusz mindent összeszőröz, ezért minden második héten vitte kozmetikushoz. Lulu elég beteges is, ezért nagyon sokat jártak állatorvoshoz is. Így láthattam, hogy mennyi áldozattal és kiadással jár, ha egyedül tartasz kutyát, míg párként ez könnyebb.
Amikor megismertem Petit, nagyon imponált, hogy van kutyája. Nagyon tetszett, hogy felelősséget vállal egy lény iránt, aki teljesen tőle függ.
Az első sokk akkor ért, amikor Peti először felhozta Breadet. Én kutyabarát vagyok, de nem vagyok annyira liberális ebben, mint Peti. Lulukára is sokat vigyáztam, de mindig voltak szabályok. Így igazán mellbe vágott, hogy Bread az érkezésük első pillanatában fent is volt a kanapén. Onnantól kezdve, hogy Petivel jobban összemelegedtünk, Breadnek a kanapé lett a helye. Én egy elég megfelelési kényszeres és szorongásos lány vagyok, ezért csak a nagyon nagyon belső körömben tudom érvényesíteni az akaratomat, de akkor még nem volt annyira szoros a kapcsolatunk Petivel, és kb. 2 hónap és egy utolsó csepp kellett ahhoz, hogy szóljak, hogy ez nekem így nem jó.
Mi volt az utolsó csepp?
D: Peti megfürdette a kádban Breadet, aki kiugrott a kádból, megrázta magát a szoba közepén, majd felugrott vizesen a kanapéra, aztán jól beledörgölőzött. Én akkor hátrahőköltem, megnémultam és leültem az olvasó kanapéra. Peti kérdezgette, hogy mi a baj, én pedig az egészet rázúdítottam. A legtöbb vitánk a kapcsolatunkban a Bread miatt volt és van is.
Imádom az állatokat, de a tisztaságot is nagyon szeretem. Az ágyam a szentélyem, és nem szeretem, ha tele van kutyaszőrrel. Nagyon sokat veszekedtünk emiatt. Pici a lakásunk, ezért nem tudjuk a kutyát kizárni a hálóból, így más megoldást kellett találnunk.
Imádtam Petivel lenni, de nagyon rossz érzés volt az, ha valami “malőr” történt otthon. Az, hogy felmegy az ágyra csak kezdeti dolog volt. Ezután arra szokott rá, hogy a konyhapultról leveri a dolgokat, átnézte a fiókokat. Volt, hogy egy egész fiókot kipakolt, és megette az összes Valrhona csokimat. Nehéz volt arra átszoktatnom magam, hogy úgy ágyazzak be, hogy ne tudja magát befészkelni a lepedő és a takaró közé. Hogy a konyhapulton semmi sem maradhat elöl. Mindent el kell pakolni az asztalról, mert ha csak egy üveget is fent hagyunk, körülnéz és összetöri. Nem hagyhatom ott a parfümömet sem, mert akkor azt is összetöri. Volt olyan is, hogy mindketten elfelejtettünk elpakolni. Ebből mindig óriási veszekedés lett, és rájöttünk, hogy erre rámehet a kapcsolatunk. 
P: Máshogy kezeljük Bread rendbontásait, én csak legyintek, Dóri pedig nagyon felbosszantja magát rajta. De Breadre nem haragudhat, ezért velem veszekszik.

D: Igen, sajnos Petin töltöm ki az ilyen helyzetekből adódó dühömet. De megtanultam kezelni a helyzetet. Veszekedés közben könnyen kicsúszott a számon olyan, hogy ez rám lett kényszerítve, ez nem az én választásom. Ezt persze nem érzem így a valóságban. Sokat segített, hogy egyezséget kötöttünk:  én mielőtt reggel elindulok, nagyon alaposan körbenézek, van-e esetleg valami elöl ami problémát okozhat, Peti pedig vállalta, hogy kéthetente elviszi Breadet kozmetikushoz, és hetente jön egy takarítónő is hozzánk, aki segít kézben tartani a dolgokat. Nekem ez nagyon nagy megnyugvást jelent, ez egy olyan kompromisszum, ami segített továbblendülni. Nem érzem azt, hogy csak én hozok áldozatot, és azt sem érzem már, hogy teljesen magamra maradtam a lakás rendben tartásával.


Szerencsére Bread és Lulu nagyon jól kijönnek egymással. A legkeményebb meló az volt, amikor 2-3 napig én vigyáztam egyedül mindkettejükre. Lulu akkor került a kis kocsijába, mert idős korára a hátsó két lábát már nem tudja sajnos használni. Kettőjükre párhuzamosan figyelni és Lulu napi rutinját követni nagyon fárasztó volt. Breadet pórázon vezettem, Lulu pedig a kis kocsijával csak akkor indult meg mellettünk, ha motiváltam jutifalatokkal, mert még új volt neki. Alig vártam, hogy hazajöjjön Peti, és visszaálljunk a normális napirendre.
A másik bevált megoldás Bread kíváncsiságára az lett, hogy én is beviszem a munkahelyemre. Ez azért is jó, mert nem kell nyolc órát egyedül lennie, és az én kapcsolatomat is erősítette a kutyával. Nagyon szeret a Chez Dodoban is lenni, már ismerős neki a közeg. Ott is van helye, csakúgy, mint a Freyjában. A kedvencem, amikor a bolt előtt napfürdőzik.
A több együtt töltött idő szép lassan teljesen megváltoztatta a mi dinamikánkat is Breaddel. Onnantól kezdve, hogy Peti kikerül a képből úgy viselkedik, mintha az én árnyékom lenne. Szoktam vele együtt futni is,  nagyon vicces, hogy amikor azt gondolom, hogy tök jó tempóban futok és lenézek rá látom, hogy ő csak sétálgat mellettem. Szóval nagyon megszerettük egymást, más sem bizonyíthatja ezt jobban, mintsem hogy Bread került a karácsonyi díszdobozunkra stilizálva.


Fotó: Kárász Karolina 

A fotózás két helyszíne  a Freyja- the croissant story és a Chez Dodo macaron maufaktúra volt
Bread a MADZAG
 Basic kollekció Wide cut darabját viseli Aqua színben, Pink Simple Leash pórázzal, Basic Bagpouch zacskótartóval Aqua színben és Pink bérlettartóval.



Leave a comment


Please note, comments must be approved before they are published