A Mökki kollekció


A 2020-as év nagyobbik része egy új projekt jegyében telt, amin márciusban kezdtünk el dolgozni Szalkai Danival, a Miskolci Autista Alapítvány Alkotóműhelyének, a MAACRAFT-nak tervezőjével. De egyáltalán nem a megszokott mederben folytak a dolgok, hiszen a koronavírus mindent felborított. 
Erről a rendhagyó tervezési folyamatról és Mökki kollekciónkról kérdezett minket Szosznyák Dominika.
A fotókat Kárász Karolina készítette, a tárgyfotókat pedig Oravecz István.

A kollekció darabjai elérhetőek mindkét márka webshopjában.



Hogyan ismerkedtetek meg és mikor?

Szalkai Dani: Még az egyetemi évek alatt, valamikor a kétezres évek végén, de igazán jóba a közös barátainkon, közös társaságon keresztül kerültünk.

Molnár Melinda: Már az egyetem alatt is követtem Dani munkáit, a kedvencem a diplomamunkája volt. A közös baráti társaságban szerencsére sokat beszélgettünk, így jobban megismerhettem a gondolkodásmódját.



Honnan jött az ötlet egy kollaborációs termékre?

D.: Évek óta érlelődött már a kollaboráció gondolata. Azonban most egy pályázati lehetőség kapcsán realizálódott ez az együttműködés. Már az elején közös termék kollekcióban gondolkodtunk, amely mindkét márka erényeit és főbb jellemzőit foglalná magában. Én úgy érzem, hogy ez sikerült.



M.: Én is régóta figyeltem a MAACRAFT munkáját, ahogy tudtam támogattam az alapítványt, mert fontosnak tartom az ügyüket. Mindig is szerettem volna bútorokat is a termékpalettán, és mostanra érett meg erre a márka. Rettenetesen örültem, amikor Dani felkért, hogy tervezzünk együtt. Most azt érzem, nagyon jól sikerült a közös munka.


Mi volt a legelső tervezői szikra a termék kapcsán?

D.: Abban biztos voltam, hogy valami bútor fog születni a végén. Számomra új tervezői felismerés volt, hogy a kutyáknak milyen igényei, szükségletei vannak és hogy ez mennyit befolyásol egy tárgy arányain, megjelenésén.



M.:
Nekem egy rendszer kialakítása volt a célom, ami variálható, több igényt kielégíthet. Az elmúlt 5 évem nagy tanulsága, hogy nincs két egyforma alkatú kutya. Sem fizikailag, sem lelkileg nem standardizálhatóak, még kevésbé, mint mi. Ezért volt fontos, hogy figyelembe vegyük a tervezésnél azt is, hogy ők hogyan szeretnek pihenni- elbújnak, bekuckóznak, vagy kiterülnek a szoba közepén?
Ezt a rendszert tesszük átjárhatóvá egy apró módosításssal.



Mennyiben és miért változott az elkészült tárgy az első gondolathoz képest?

D.: Rengeteg különböző stáción mentünk keresztül a tervezési folyamat során. Amiben biztosak voltunk, hogy egy kutyusoknak szóló bútor kollekciót szerettünk volna alkotni.
A kezdeti elképzelések szinte teljesen megváltoztak, hiszen idejekorán rá kellett jönnünk, hogy elsősorban a MAACRAFT közösség képességeihez kell tudni igazodnia a terveknek. Ezért egyszerűbb és könnyebben szerelhető termék született, amelynek elkészítésében a műhely munkavállalói szervesen részt tudnak venni.



M.: Én nagyon élveztem azt, ahogy Danival folyamatosan küldtük át egymásnak a terveket, teljesen egymásba folytak az elképzeléseink. Persze volt ötlet, amit csak a papír bírt el, és volt, amit azért kellett elvetni, mert a közösség műhelyében nem lehet elkészíteni. A koronavírus sem segítette elő a projekt haladását, de végig szem előtt tartottuk, hogy a fiatalok el tudják készíteni a termékeket, és az is, hogy a kész termékek kényelmesek és esztétikusak legyenek. Szépen letisztult a végére a terv, megoldottuk a lapra szerelhetőséget, a könnyű összeállítást, és szépen összeálltak a részletek.



Hogyan osztottátok fel a munkát? Ki miben a legerősebb?

D.: Szerintem ez egy diskurzus volt két tervező között. Én leginkább azt a rutint képviseltem, ami a műhely sajátja. Tehát a főbb feladatom az volt, hogy a műhely adottságaira szabjam Melinda elképzeléseit.



M.: Nem volt kimondott felosztás, én inkább egy tervezői párbeszédnek mondanám, ahol válaszolgattunk egymásnak egyre jobb, tömörebb, lényegre törőbb mondatokban. Dani inkább a gyárthatóságot, racionalitást, gazdaságosságot képviselte, én pedig a forma, a színek és a felhasználóbarát kialakítás mellett érveltem. Végig fontos volt, hogy a végső termékek mindkét márka karakterét egyformán tükrözzék.



Milyen célt tűztetek ki magatok elé a legelején? Ez mennyiben változott azóta? 

D.: Fontos volt, hogy szerelhető és alakítható termék legyen. Ez annyiban változott, hogy Mi a műhely részéről - a létrejött termékkel - hosszú távon tervezünk, mert látjuk, hogy milyen upgrade lehetőségek vannak a termékben. Ez a termék együttes, illetve későbbi változatai akár évekre részei lehetnek a műhely kínálatának.

M.: Hogy egy minőségi, szerethető termék jöjjön létre, ami bútor karakterű, és beilleszthető egy modern városi enteriőrbe. Ez egy nagyobb lépték, mint amiben hagyományosan dolgozom, így sok benne a statikai kihívás, apró részlet, amire figyelnem kell. Élveztem felnőni a feladathoz, és kicsit visszarepített az egyetemi bútoros évek hangulatába.


Mi inspirált titeket a munka során?

D.: Hogy minőségi és egyedi tárgy születhessen, amely mindkettőnk márkájához hozzá tud adni.

M.: Nagyon sokat tanultam Danitól. Régen volt lehetőségem valakivel közösen tervezni, és ez nagyon hiányzik a mindennapjaimból, így jelentős hajtóerő volt. Ezen kívül pedig szerettem volna látni a kutyámat miközben egy saját tervezésű ágyikóban alszik hanyatt fekve, égnek meredő lábakkal, teljesen önfeledten.
Ez megvalósult:)



Kinek ajánljátok a megszületett tárgyat? 

D.: A városi kutyatulajdonosoknak, akiknek fontos, hogy az eb egy egyedi, otthonos ágyikóban pihenhessen meg egy hosszú nap végén. 

M.: Kis és közepes testű kutyusoknak és a gazdáiknak, akiknek bejön a skandináv stílus.



Leave a comment


Please note, comments must be approved before they are published