"Életem döntése" - Hogyan szívatja meg magát egy újságíró


Rényi Pál Dániel újságíróval beszélgettünk arról, hogy milyen is úgy kutyássá válni Budapesten, ha sosem gondoltad volna, hogy kutyássá válsz. Süsü egy energikus mentett kölyök, kőkemény kilenc hónapjával feladta Daninak a leckét. Minket is levett a lábunkról a fotózáson. Ismerjétek meg a fiúkat ti is!

"A tanulság az, hogy a kutya nem lehet racionális döntés, mert mindenképp iszonyatos szívás lesz, és végül úgyis megéri."

Nekem ha lett volna időm átgondolni, biztosan nemet mondok, de szerencsére túl gyorsan történt minden: június volt, kutyameleg, egy rossz pillanatban Liza barátnőmnek elkezdtem hangosan gondolkodnl arról, hogy én+kutya. Következő pillanatban már úton voltunk Budatétény felé, hogy megnézzünk egy kis fekete vakarcsot, aki nyakig tálba lógó fejjel majszolt valamit egy elmosódott Facebook-fotón. A hajléktalannak látszó srác egy bokor mélyéről húzott elő egy vézna, koszos kiskutyát, aki kóvályogni alig bírt, és láthatóan azt se tudta, hol van. Nyílvánvalóan nem lehetett ott hagyni. 

Hazafelé az autóban elfogott az érzés, és néha azóta is belémnyilal, hogy ezzel a húzással két életet nyomorítottam meg örökre. Nagyjából egy hétig pánikoltam, mire rájöttem, hogy ha így is van, most már nincs visszaút: Süsü marad.

 

Kezdő kutyásként, 34 évesen azért értek meglepetések. Elég magamnak való fickó vagyok, fontos számomra a magammal töltött idő, és hogy a szabadságomat ne érezzem korlátozva. Ebbe egy kutya azért alaposan bezavar. Ehhez képest néhány hét alatt eljutottunk oda, hogy ha Süsü egy estét tőlem külön tölt, hiányoznak a tipegő hangok az ágy körül, és az a puffogás, amivel mindenre ráförmed, ami épp nem tetszik neki. Néha szabályosan zavar az a néma csend, ami korábban úgy hiányzott.

 

Amíg nem élsz együtt folyamatosan egy kutyával, nem gondolnád, hogy ez a kötődés mennyire erős érzelmeket képes kiváltani belőled - néha nyomaszt, néha teljesen felszabadít, néha csak úgy rácsodálkozol, hogy milyen harmónikusan tudtok működni, aztán kezdődik az egész elölről. 34 év után azt hittem, megtanultam már kezelni az érzelmi zsarolást. Rosszul hittem: erre nem lehet felkészülni.

Ahogy nem számítottam arra sem, mennyi nyitottságot vált ki a kutya az emberekből: mindennapos élmény, amint ismeretlenekkel beszédbe elegyedek, kérdeznek, mesélnek. Villamoson, parkban, erdőben vagy egy étteremben.
A kis ördög szeret erre rájátszani: kávézókban rendszeresen odatelepszik mások lábaihoz, dörgölőzik, pózőrködik, aztán a megfelelő pillanatban két lábra ágaskodva megsasolja, hátha akad valami finomság az asztalon. 

Eleinte párszor persze behányt a mazdába, mire rájöttem, hogy nem praktikus megreggeliztetni kocsikázás előtt. A kis utazótörölközője állandó kellék az anyósülésen. Szerencsém van az alkatával, se utazásnál, se alvásnál nem hisztis, akkor fekszik és kel, amikor én, csak utána kezdi a majrézást, hogy akkor menjünk játszani. A legújabb őrület, a XXI. század eddig legnagyobb találmánya, a hajítókar, amivel nagyokat tudom futtatni a Mechwart ligetben. 30 perc dobálással már ki lehet fektetni a kis kópét.

Fontos tanulság, hogy az ember viszonya megváltozik az ún. tárgyakhoz, amint kutyatulajdonos lesz. Dohányzóasztal, vadiúj papucs, cipő és növények is szerepeltek az első áldozatok közt. Amikor épp csak egy nadrág jött fel rám kényelmesen, annak a szárát is megcsócsálta. 

Két traumatikus élményünk volt idáig: olyan 4 hónapos korában szabályosan elkezdte felzabálni a saját ágyát, kiette a habot a szivacsból, amit aztán persze a padlóra hányt. Hajnali 2-kor kellett spurizni az ügyeletre, de szerencsére nem történt nagyobb baj. Néhány hete aztán megtámadta egy nagyobb blöki a kutyafuttatóban, kicsit helyrerakta Süsü-felügyelő óriási arcát, de inkább csak ráijesztett, szerencsére nem történt semmi komoly.

A cipőket néhány hét alatt már rutinszerűen elrakodtam, de ha itthon hagyom néhány órára, még hajlamos összepakolni a lakást: valóságos máglyát rak a nappali közepén takaróból, pokrócokból, párnákból, távirányítókból és mamuszokból.

 

Teljesen tönkretette az életemet: miatta egy órával korábban kelek, reggeltől estig négyszer lépcsőzöm fel a tetőre, minden nap egy újabb logisztikai feladvány, övék a hétvégéim, kutyaszőrös az autóm, állandóan koszos a nappalim, a centis sárrétegtől ragad a bakancsom, fáraszt, néha megőrjít, és ez mind mégsem számít, mert közben hirtelen minden teljesebb lett.
Néha elmerengek, mi volt idáig a szuszogás, puffogás, morgás helyén, és mi lenne most ezek nélkül. Életem döntése! 


Fotó: Kárász Karolina 

A helyszín a PICNIC BUDAPEST volt (köszönjük!)

Süsü a MADZAG Basic Thin Cut nyakörvét viseli Dark Grey színben, 
Dark Grey Long Leash pórázzal és

Dark Grey Bagpouch zacskótartóval


Leave a comment


Please note, comments must be approved before they are published