Fejes-Vékássy Lili & Fejes János & Babka: mopszkölyökkel Budapesten

 Fejes Vékássy Lili pszichológus, képzés alatt álló családterapeuta,  social media kutató és egyetemi tanársegéd, és ha ez még nem lenne elég, hobbi illusztrátor. Pozitív szemléletű instagram fiókjában szépen gyűlnek a rajzok, amik arra ösztönzik követőit, hogyan legyen a mindennapjaikban kicsit reflektívebbek. A házaspár másik fele, János, vallástörténész, esztéta, az irodalom- és kultúratudományok doktora, a Doktor Metal Blog és a Metal Mythologist Instagram oldal szerkesztője. Fő kutatási területe az antik mitológiák, köztük a skandináv hagyomány továbbélése a heavy és extrém metal dalszöveg világában. Velük beszélgettem a kutyatartásról és arról, hogy milyen egy baby mopszot nevelni most Budapesten.

Mindketten egyetemi közegben dolgoztok, így is találkoztatok?

János: Igen, én 2009-ben kerültem a Pázmányra, akkor még hallgatóként! Az első félév egyik első óráján találkoztunk Lilivel, és bár ez után a találkozás után még majdnem két év eltelt mielőtt összejöttünk volna, mégis fontos kiemelni, hogy anélkül a bizonyos közös óra nélkül ma nem lennénk együtt!

Lili: Igen, ez pontosan így volt! A történethez hozzátartozik, hogy én ezen az órán többször megorroltam Jankóra, például, mert beszélgetett a prezentációm alatt. De aztán elég jó irányt vett a kapcsolatunk: 2014-ben volt az esküvőnk (ahol természetesen az előző kutyusunk, Muffin is jelen volt), és idén októberben leszünk 12 éve együtt :)

Könnyen beilleszthető az életetekbe a kutyatartás? Mi a legnagyobb kompromisszum, amit hoztatok azért, hogy négylábú társatok legyen?

Lili: Hát, nekem talán a legnagyobb lemondás az az, hogy nem lehet sokáig aludni. De szerencsére Jankó nagyon jó fej és legtöbbször bevállalja a reggeli sétákat :) Emellett az is elég nagy kompromisszum, hogy minden programot jó előre meg kell tervezni, nem lehet teljesen spontánnak lenni. Akármi is van, fél gondolattal mindig Babkával vagyunk, akkor is, ha épp nincs velünk, mert mi felelünk a kis életéért teljes mértékben, mindenben tőlünk függ, nem lehet az, hogy nem vesszük számításba az ő igényeit.



János: Csak megerősíteni tudom Lili mondatait, azzal a kiegészítéssel, hogy nekem annyira nem nagy áldozat bevállalni a reggeli sétákat. :) Cserébe bennem van otthon is egyfajta állandó készenlét, még visszhangzik bennem az, hogy amikor Muffin beteg volt akkor minden rezdülésére figyeltünk.

Mindig is egyértelmű volt, hogy lesz közös kutyusotok?
Könnyen megegyeztetek, hogy milyen fajtát válasszatok?
Milyen szempontok alapján választottátok a mopszot?


Lili: Amikor az első kutyusomat, Muffint választottam, fontos szempont volt a nem túl nagy méret, a társaságkedvelés és a vidám természet — ez szinte magától értetődően leszűkítette a kört a mopszra :) Amikor Jankòval járni kezdtünk, Muffin már egy éve az életem része volt, így ő „készen kapta” a mopszos élet koncepcióját, minden szépségével együtt. Aztán mikor elérkeztünk arra a pontra, hogy ismét legyen kutyusunk, mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy mopszgazdik voltunk és mopszgazdik leszünk most már mindig!

János: Muffin elvesztése óta téma volt közöttünk, hogy legyen-e újra kutyánk. Én elég nehezen tudtam elképzelni a gyász során, hogy újra legyen kutyánk, de Lili támogatása segített abban, hogy újra rá tudjak hangolódni - és ezért nem tudok eléggé hálás lenni neki! Babka egyszerűen fantasztikus!

Babka nem az első mopsz az életetekben, nem múlhat el ez a beszélgetés anélkül, hogy megemlítsem az első kutyusotokat, Muffint. Van tanácsotok azoknak a gazdiknak, akik idős vagy beteg kutyával élnek?

Lili: Hű, ez egy nehéz és összetett kérdés! Nekünk Muffin mindig is családtag volt és természetesen ezen a betegsége sem változtatott. Úgy küzdöttünk érte, mint ahogyan bármelyik más (kétlábú) szerettünkért tettük volna. A vége felé volt, amikor egy nap kétszer is megfordultunk vele az állatorvosunknál, szinte kizárólag kézből etettük, és az utolsó napjaiban már az infúziót is mi adtuk neki. Szóval, ha tanácsolhatok valamit, akkor az az, hogy a gazdik menjenek el a falig a beteg kutyusukért.

János: Én is csak azt tudom mondani, hogy úgy szeressék, mint előtte is. Ha családtagként tekintenek a kutyára, akkor bánjanak vele úgy, adják meg neki az összes segítséget, amit csak lehet. 

Sokan döntenek úgy, hogy nem vállalnak újra kutyát egy hasonló veszteség után. Nektek mikor jött el a fordulópont, amikor eldöntöttétek, új kutyusotok lesz?

Lili: Nem sokkal azelőtt, mielőtt Muffin 2020 novemberében meghalt, kiderült, hogy megnyertem egy ösztöndíjat és a következő év felét New Yorkban fogjuk tölteni. Így ez egyfajta “természetes határvonalat” adott nekünk ebben: tudtuk, hogy addig, amíg haza nem költözünk Amerikából (2022 januárjában), biztosan nem lesz új kutyusunk. Ez szerintem valahogy nyugvópontra is tett minket ezzel a témával kapcsolatban, és csak akkor kezdtünk el egy új kutyus gondolatáról érdemben beszélgetni, amikor már hazajöttünk és minden körülmény adott volt hozzá. De azért azt be kell, hogy valljam, hogy bennem már Amerikában is eléggé dolgozott az, hogy hiányzik a kutyás lét. Főleg New Yorkban, ahol mindenkinek van kutyája, nehéz volt nem elmélázni azon, minden alkalommal, amikor a Central Parkban jártunk, hogy milyen jó lenne nekünk is kutyát sétáltatni itt :)

János: Igen, ahogy már említettem, nekem egy kicsit lassabban tért vissza az a gondolat, hogy képes lennék egy kutyust újra úgy szeretni, mint előtte, de sosem múlt el belőlem az az érzés, hogy jó ha van az ember életében kutya. Nekem akkor vált igazán valóságossá, amikor Babkát először tartottam a kezemben.

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtatok a felelős kutyatartás terén. Mit csináltok másként tudatosan másodszorra?

Lili: Na, ezen sokat kellett gondolkodnom, mert szerintem annyira belénk ivódott a legtöbb dolog a felelős kutyatartással kapcsolatban, hogy csak elő kellett hívni ezeket a működéseket. Az egyetlen, amit én ki tudnék emelni, az az egyedül hagyásra való szoktatás: azt hiszem, Babkával sokkal jobban ügyeltünk a fokozatosságra.

János: Nekem egy kicsit más az egész tapasztalat most, hiszen amíg Muffin életébe belecsöppentem, addig Babka életének a része vagyok az első perctől kezdve, emiatt egy kicsit megengedőbb vagyok vele. Ez nem azt jelenti, hogy jobban szeretem, mint Muffint, csak másabb a vele való kapcsolatom.

Babka egy ambiciózus, aktív kiskutya, aki figyelmet és sok játékot igényel. Kedvenc pajtása egy plüss olajbogyó pár, de akár egy kaviccsal is eljátszik. 
Mi volt az eddig legnagyobb közös kalandotok?


Lili: Szerintem a legnagyobb kalandunk Babkával eddig az volt, amikor idén februárban meglátogattuk a barátainkat Olaszországban. Oda és vissza is majdnem 10 óra volt az út autóval, plusz az ottlétünk alatt egy másik kutyussal és egy pici gyerekkel kellett összehangolni a mindennapokat. Babka mindent szuperül vett, így nagyon jól éreztük magunkat együtt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az olaszok elég nagy mopszrajongónak bizonyultak, úgyhogy Babka ott is végig sztár volt, lépten-nyomon megállítottak minket egy kis simogatásra :)

János: Csak csatlakozni tudok Lili gondolataihoz, az olasz utazás és egy ennyire idegen helyen való ott tartózkodás először elég nagy kihívásnak tűnt, de végül nagyon jó hangulatban telt - Babka egy-két nap alatt már ott is otthon érezte magát és felszabadultan sétált és játszott.


Mi az, amire nagyon figyeltek a nevelésével kapcsolatban? Van jó zsaru- rossz zsaru felosztás?

Lili: Oh, természetesen van! Én vagyok a rossz zsaru, Babka az én szavamra talán egy kicsit kisebb ívben tojik, mint Jankóéra :) Komolyabbra fordítva, nagyon figyelünk arra, hogy amennyire csak lehet, rendszeresség és kiszámíthatóság legyen az életében. Igyekszünk a lehető legkövetkezetesebbek lenni vele, például az asztalról soha nem kap enni, mindig megdicsérjük, ha valamit jól csinál és igyekszünk minden nap beiktatni egy kis közös játékot is a séták mellé.

János: A fent említett szerepek valóban csak nüansznyi különbségeket jelentenek, alapvetően valóban egy jól kiszámítható körben igyekszünk rendszeressé tenni a kis életét. A különbség talán abban van, hogy én egy fél perccel később szólok rá, ha kicsit durvábban harapdál, mint az beleférne! :)

Nagyon szimpatikus, hogy mindketten elérhetővé teszitek a kutatási területeitekkel kapcsolatos gondolataitokat, akár social media posztok akár blogbejegyzések formájában. Éppen annyira élvezetes János blogját olvasni, mint amennyire egyszerűen azonosulni lehet a Lili rajzain szereplő lánnyal. Inspirál benneteket az írásra / alkotásra az, hogy kutyát tartotok? Vagy inkább csak egymást inspiráljátok?

Lili: Hű, de jó kérdés! Szerintem a kutyatartás elég sok szempontból – közvetlen és közvetett módokon is – alakítja az embert, így egészen biztos, hogy azok a helyzetek, amikbe Babka által kerülök bele, hatnak rám az alkotásban is. De, hogy egy konkrétabb példát is hozzak, a rajzaimon már felbukkant Babka és azt tervezem, hogy egyre rendszeresebb szereplője lesz a posztok látványvilágának a @pszichologusszemmel-en!


János: Nagyon köszönjük a kedves szavaidat! Engem inkább csak a háttérből támogat Babka jelenléte, mint a kiegyensúlyozott hétköznapok fontos része, bár nem kizárt, hogy bizonyos tartalmak esetében kérni fogom, hogy asszisztáljon a kis testével is illusztrációkon.

Babka miben okoz nektek kihívást?

Lili: Azt hiszem, a legnagyobb kihívás talán az, hogy Babka egy elég intenzív, „nagy lángon égő” kutyus, aki mindent hatalmas energiabefektetéssel csinál. Így a keretek tartására is sokkal határozottabban kell figyelnünk vele kapcsolatban.

János: Pontosan, mivel még nagyon fiatal és képlékeny ezért az az intenzitás amibe néha bele lovallja magát olyan újfajta helyzet, amit még mindig szoknunk kell, de egyre jobbak vagyunk benne szerintem.

Sokat utaztok, Lili instagramja tele van gyönyörű fotókkal. Mit tapasztaltok, könnyű kutyával világot látni? Mi a kedvenc kutyás helyetek? 

Lili: Akárcsak a kutyás élet általánosságban, a kutyával való utazás is sokkal több tervezést és előre gondolkodást igényel, mintha kutya nélkül tennénk mindezt, így szerintem ez alapból egy nehezebb műfaj. Nekem az a tapasztalatom, hogy itthon sok olyan helyre, ahová külföldön simán be lehet már menni kutyával, még mindig nem engedélyezett (de ez nyilván lehet azért is, mert a gazdik néha nagyon nem viselkednek felelős kutyatartóként), úgyhogy ez is szűkíti a kört. De azért vannak szuper lehetőségek, ha az ember elég szemfüles! A legfrissebb élményünk például a Deer Mountain Retreat, a Dunakanyarban, ami a legszuperebb kutyás szálláshely, ahol eddig voltunk :)

János: Bár a mi szempontunkból nem utazás, de Babka dimenziójában biztosan az, hogy szerencsére időnként be tudom lopni az irodámba egy-egy napra, úgyhogy még a téli home office időszak után a szokásos mindennapokban is tudom időnként a jelenlétét élvezni! Ami pedig rettentő nagy segítség, ha éppen a lábamnál vagy az ölemben szuszog, miközben az irodai dolgaimat csinálom.



Fotó: 
Kárász Karolina 

Babka két egyedi hámot visel a fotókon, valamint a webshopban is elérhető Long leash pórázunkat Pearl pink és Sunny színekben. Basic Bagpouch zacskótartót választottunk hozzá Lightest mint színben.

Egyedi hámmal kapcsolatosan keress minket chaten, vagy a hello@madzag.dog emailcímen.


Leave a comment

Please note, comments must be approved before they are published