Kovács Krisztina, Sopronyi Gyula és Rio: avagy a legkedvesebb meglepetés




Kovács Krisztinát régóta ismerem egy nagyon jó barátnőmön keresztül. Emlékszem, hogy már az első találkozásunk alkalmával feltűnt, hogy milyen szenvedéllyel beszél a művészetről és a munkájáról. Azóta eltelt 8 év, ő még mindig a Várfok Galériában dolgozik művészeti vezetőként, és ugyanilyen szenvedéllyel beszél a galériáról és művészeikről, sőt... Most már futótársáról, Rioról, a városi rókáról is, akit Sopronyi Gyula fotográfustól kapott ajándékba.

Rio a Várfok Galériában

Madzag: Hogyan kötődsz a kutyákhoz?

Kovács Krisztina: Nekem mindig volt kutyám Dunakeszin a szüleimnél. Kertes házban nőttem fel és nincsenek testvéreim, így a kutya számomra egy meghatározó társ volt gyerekkorom óta.
Pestre költöztem és a galériás lét mellett ezt sajnos nem tudtam menedzselni. Be tudtam volna hozni a Várfok galériába, mert abszolút kutyabarát hely vagyunk, de nem tudtam volna vele eleget foglalkozni nap közben. Itt unatkozna, hiszen van, hogy még az ebédemet sem tudom megenni, nemhogy kivigyem sétálni.

Megismertem Gyulát, összeköltöztünk, a város szélén lakunk kertes övezetben. Ő  fotográfus, mivel sokat utazunk a munkánkból kifolyólag sokáig féltünk a felelősségtől és a kötöttségtől, amit egy kutya jelent.

Sose fogom elfelejteni azt az estét, amikor munka után még egy fogadásra kellett mennem és mikor végeztem, felhívtam Gyulát, hogy jöjjön elém autóval. Mondta a telefonba, hogy talált nekem egy szuper motivációt, ami segíteni fog a futásban. Azt hittem valamilyen mobil applikációra vagy sport kütyüre gondol. Mikor beszálltam a kocsiba, már sötét volt, Gyula kérdezte, mit szólok a motivációhoz és felkapcsolta a villanyt. Ekkor vettem észre, hogy hátul az autóban ott lapult egy remegő kiskutya. Szerelem volt első látásra!

Kovács Krisztina, Rio és Sopronyi Gyula
Rio

M: Honnan jött Rio?

Sopronyi Gyula:  Nekem hosszú szőrű ónémet juhászaim voltak gyerekkoromban a szüleimnél. Tudtam, hogy mindenképpen menhelyi kutyát szeretnék örökbe fogadni, de ne legyen nagytestű és hosszúszőrű. Így kerestem meg Karádi Robit, a volt kollégámat (aki a II. kerületi kutyaiskolát vezette) és ő ajánlotta a Pilis-Budai Kutyamentőket. Ők mutatták meg nekem a 4, négy hónapos tesót az ideiglenes befogadójuknál. A tesók izegtek-mozogtak, Rio meg csak somfordált a többi kutya mellett. Félénken üldögélt, látszott, hogy ő a kis hányatott sorsú. Megnézett, majd odébbállt. Tetszett, hogy ilyen kis önálló, bár még nagyon picike volt. Írnom kellett egy motivációs levelet, többször elmentem ismerkedni vele, végül személyesen jöttek ki a kutyával, hogy megnézzék jó helyre kerül. Azóta Rio már másfél éve velünk van.

Kovács Krisztina, Rio és Sopronyi Gyula a Várfok Galériában
Rio

M: Miben nehéz vele?

KK: Rio nagyon színes személyiség, az extremitások jellemzik. Ha lelkes, nagyon lelkes, annyira hogy még a saját testi épségét is veszélyezteti, ha fél meg sem bírod mozdítani. Felesel, kikéri magának, ha rászólsz. Ha nem foglalkozol vele, odamegy egy bútorhoz, elkezd morogni és úgy tesz mintha rágná. Ez rettenetesen vicces szokott lenni.

SGY: Az anyukája vadkutya volt, őt be sem lehetett fogni. A kicsik vele nőttek fel az erdőben. Ez meglátszik Rio természetén is, a lételeme az erdő és nagyon nehéz a városi létbe szoktatni. Ha sok ember és sok autó veszi körül könnyen befeszül. Ilyenkor emlékszik, merre tettük le a kocsit és csak arra hajlandó menni. Teljesen lefagy.




M: Akkor hogyan közlekedtek?

SGY: Tömegközlekedéssel nem. A kocsihoz is nagyon sokáig kellett szoktatni.

Esténként és reggelente hónapokig a kocsiban etettük. Nehezen és lassan, de sikerült megszerettetni vele az autózást.


KK: Nagyon önfejű, ezért a behívást is még tanuljuk. Mindent megpróbáltunk, hogy tökéletesen behívható legyen: sült máj, bot, jóféle jutifalatok… de nem működnek maradéktalanul.

SGY: A legkedvesebb neki a bot, ha nálam van egy, olyankor jó eséllyel jön. De ha cselezni akarsz, és csak felteszed a kezedet a fejed fölé, közel érve látja, hogy nincs bot, akkor visszafordul.


M: Miért lett Rio a neve?

SGY: Rióék négyen voltak testvérek, így a mentésnél a Red Hot Chili Peppers nevet kapták. Rio volt Red, de mivel egyikünk sem RHCP rajongó, olyan szót kerestünk, ami mindkettőnk számára nagyon pozitív jelentést hordoz és könnyen kimondható.

KK: Néhány évvel ezelőtt Rio de Janeiroban voltunk Gyula Kilencven perc című fotó projektje kapcsán, ami fantasztikus élmény volt. Így lett Rio.




M: Hogyan osztjátok be a sétáltatást?

KK: Szerencsések vagyunk a munka beosztásunkkal, Gyula szabadúszó fotográfusként könnyebben osztja be az idejét, többet van otthon és mivel Rio a kertben is kint tud lenni, nincs gond.

Persze benne is van művészi érzék, egy időben folyamatosan land art projekteket valósított meg. A botokból elképesztő formációkat alakított ki az egész kertet beterítve. Viszont hamar megtanulta, hogy a virágokat és a zöldségeket ne bántsa. Ebből a szempontból nagyon figyelmes, a mi dolgainkat sosem bántja, egyetlen cipőnket nem tette tönkre, bútort nem rongált, csupán néhány könyvünk és a fekhelye körüli kirágott fal viseli nyomát a gyerekkorának.




SGY: Gyakorlatilag egész nap kint van a 100 nm-es kertben, de alapvetően benti kutya. Ami változást jelentett az életünkben, hogy nagyon meg kell nézni, hova megyünk nyaralni. Figyelni kell, hogy kutyabarát helyet találjunk. Tavaly a Balaton Északi partján nem találtunk egy normális kutyás standot sem, Fonyódig kellett elmennünk, de az nagyon jó volt. Ha hosszabb időre vagy külföldre megyünk el, akkor a bátyámékhoz kerül két utcával lejjebb, ahol szintén van egy kutyus a kertben.

KK: A közös nyaralások sokat segítettek az autózással kapcsolatban és a tömeget is jobban viseli. Hétvégéken gyakran kirándulunk vele, és ezzel Rio teljesen új dolgot hozott be az életünkbe. Mindketten városi emberek vagyunk és eddig nem igazán jártunk a természetbe. Rionak óriási mozgásigénye van és ez motivált minket.



M: Mi a kedvenc időtöltésetek Rióval?

KK: A reggel csak a miénk! Ez az egyetlen nyugis pontja a napomnak. Galériavezetőként óriási felelősség hárul rám. Tartani a kapcsolatot a gyűjtőkkel, a művészekkel, szervezni a kiállításokat itthon és külföldön egyaránt, gyakoriak az esti rendezvények is, így sose tudom kiszámítani, mikor érek haza. Ezért bár csak 10-re járok dolgozni, felkelek fél 7 körül és irány a gát Rióval. Jelenléte tényleges motiváció lett a futásban, és amikor nincs is kedvem kikelni az ágyból, tudom, hogy rettenetesen boldog lesz, ha mégis megteszem. Mikor megfogom a pórázt, teljes extázisban van. 6-7 km-t szoktunk futni változó ritmusban. Közben mindig van idő a botdobálásra és a kutyahaverokkal való játékra is. És persze mikor este hazaérek, akkor is játszunk egy jó nagyot, hiszen én vagyok a „játszópajti”, Gyula a „falkavezér”.



SGY: Nagyon jól szocializált, kedves az emberekkel és más kutyákkal is. Járt kutyaoviba is, a II. kerületi kutyaoviba és nagyon szerettük. Tükör módszerrel tanultunk és a mai napig ennek megfelelően neveljük.


KK: Rio óriási ajándék és nagyon sokat tanulok tőle. Túl azon, hogy bármikor képes megnevettetni és neki köszönhetően életemben nem voltam még ennyire sportos, alkalmazkodásra és elfogadásra is tanít. Bár mindig volt kutyám, más gyerekként rajongani és más felnőttként tudatosan szeretni és nevelni egy négylábú lényt, akivel együtt élsz. Az, hogy elfogadjon és kiépüljön a bizalom egy olyan típusú kutyánál, mint Rio nem jön egyik pillanatról a másikra. A sikert legjobban a futásainkon tudom lemérni. Amikor teljes összhangban rójuk a kilómétereket, látom, hogy figyel rám és mellettem fut, az óriási büszkeséggel tölt el. Aztán persze vannak kevésbé sikerült napjaink, amik arra figyelmeztetnek, hogy ne bízzam el magam, legyek türelmes és következetes.




Fotó: Kárász Karolina 

A helyszín a Várfok Galéria volt (köszönjük!)
Rio a MADZAG Galaxy Light blue nyakörvét viseli
Simple Leash pórázzal Pigeon Grey
 színben Light Blue zacskótartóval

Krisztina a MADZAG PACK TOTEBAG-et viseli Cornflower Blue színben.


Leave a comment


Please note, comments must be approved before they are published