A mi történetünk


Melinda 2015-ben tért haza 6 hónapos madridi gyakorlatáról tele új ötletekkel Habókhoz, az ő whippet kiskutyájához. Legnagyobb hatással Anni Albers munkássága volt rá. Lenyűgözőnek találta a spanyol bőrdíszművességet, azonban valami teljesen újat szeretett volna alkotni szeretett társának.

Melindának egy teljesen más léptékű tervezésben, főként bútortervezésben volt tapasztalata, a bőr megmunkálása egy teljesen új világ volt számára. Mindent elölről kellett megtanulnia. Bőrtárgy tervezéssel foglalkozó barátai segítségével, valamint sok-sok hiba és újrapróbálkozás után megszületett a Bauhaus Kollekció, életre keltve a MADZAG-ot.

A kollelkció óriási sikert aratott, még a Design Milk is megjelentette. Most itt vagyunk, 7 évvel és 7 kollekcióval később, még mindig gyönyörű nyakörveket, pórázakat és kiegészítőket készíthetünk nektek a legnagyobb örömünkre. Melinda víziója az életmód márkáról erősebb, mint valaha.

2015-ben felkérte Kárász Karolinát, hogy kiemelkedő tehetségével gazdagítsa a csapatot, létrehozva egy Blog-ot, ami a felelős városi kutyatartást mutatja be.

A blog olyan társadalmilag fontos kérdésekre fókuszál, mint az örökbefogadás, szocializáció, nehéz helyzetek megfelelő kezelése, és nem utolsó sorban az öröm, amit egy négylábú társ mindennapi jelenléte hoz az életünkbe.

A blog megmutatja nekünk, hogy bár különbözőek vagyunk, közös értékeket vallunk. A többi két- és négylábú iránti tiszteletből felelősséget kell vállalnunk azokért az állatokért, akiknek az élete teljesen a mi kezünkben van. Kijelentjük, hogy kutyáinkat mindig pórázon tartjuk, és hogy mindig van nálunk zacskó az ürüléknek. (egy csinos zacskótartóban). 

Melinda büszke arra, hogy egy női vezetőként épít egy kisvállalkozást, és támogatja a hasonló kezdeményezéseket.

Termékeinkről

Hiszünk a slow design-ban: mindent kézzel készítünk.Bőr és vegán bőr termékeink studionkan készülnek Budapesten. A bőr megmunkálása egy soha véget nem érő tanulási folyamat. 7 év gyártási tapasztalattal a hátunk mögött is hálásak vagyunk minden új leckéért.

Hiszünk a szociális design-ban:Párnáink és párnahuzataink Miskolcon készülnek, a MAACRAFT – szociális műhely autizmussal élő fiataljai keze által,, így minden egyes megvásárolt termékkel a MÖKKI kollekcióból őket támogatod. Textil termékeink szintén Miskolcon, a Tű, Cérna, Szeretet megváltozott munkaképességű varrónői kezei között készülnek. A kerámiák egy budapesti műhelyben készülnek.

Prémium minőségű olasz bőrt és magas minőségű olasz fémkellékeket használunk, ezzel adva hosszú élettartamot termékeinknek.
Nyakörveink és pórázaink részben növényi cserzésű bőrből készülnek,
“core” amely az idő múlásával sötét karamell színűre érik

A külső réteghez deadstock olasz bőrt használunk, ezért gyakran előfordulhat, hogy egy adott árnyalatot nem tudunk tovább gyártani. Ez a mi választásunk, mert így működhetünk a lehető legfenntarthatóbban. A bőr ápolásáról itt olvashatsz részletesebben.
IHa még nem hallottál róla, a deadstock kifejezést a mezőgazdasági és gyártási maradékra használjuk. . Ez egy lépés az ipari hulladék csökkentése felé.
Azért használunk bőrt, mert ennek az anyagnak a tulajdonságai a legjobbak termékeinkhez: lélegző, ellenálló és tartós. Gyönyörűen öregszik és magávban hordozza minden közös kalandotok nyomát.

Egy másik előnye a bőrnek: termékeink javíthatóak,, újravarrhatóak és a fém részek cserélhetőek. Sokan több évnyi használat után jelentkeztek, hogy cseréljük a kellékeket a termékben, és mi boldogan javítjuk őket! Lépj velünk kapcsolatba.

Ha egyetértesz értékeinkkel, légy a falka része!
#madzagpack and #urbandogkeeping


Melinda (designerünk) és Habók (a legokosabb fiú)